A boldogság mint versenyelőny- Könyvajánló

Névtelen {Szerzői jog által védett saját tartalom. Szerző: Gillich-Csikós Andrea}

Rajongója vagyok a pozitív pszichológiának. Végre egy pszichológiai irányzat, ami arra fókuszál, hogy hogyan keressük meg és fordítsuk hasznunkra azt,  ami működik. Ráadásul  remekül illeszkedik mind a kineziológia mind a coaching szemléletébe.

Shawn Achor TED videóját korábban is láttam, mégis a könyve elolvasása után nyert értelmet számomra.

Ez egy inspiráló, lelkesítő könyv. Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélnem róla.

Elég volt elolvasnom a belső borító két kiemelt idézetét:

„A boldogság nem azt jelenti, hogy szükségtelen a változtatás, hanem éppen az a felismerés, hogy tudunk változni és változtatni.”

„Attól még nyilvánvalóan senki nem tanult meg repülni, hogy elhitették vele: tud repülni. Ha viszont nem hiszünk benne, akkor soha nem merünk elrugaszkodni a földtől.”

Archor a Harvardon kutatta, hogy a munkahelyi boldogság vezet az üzleti eredményességhez.

Kutatásai arra mutattak rá, hogy a SIKER=BOLDOGSÁG képlet hibás. Pontosan fordítva van, a boldogság hozza meg munkában,( magánéletben) a vágyott sikert.

Szemléletének kiindulópontja „arra biztat, legyünk realisták a jelenben, miközben maximalizáljuk a jövőre vonatkozó potenciált.”

Hét alapelvet fogalmaz meg, ami segíti ezt a tanulást:

  1. A boldogság mint versenyelőny

Hogyan juttatja agyunkat- és szervezetünket- versenyelőnyhöz a boldogság

  1. Az alátámasztás és az emelő

A beállítódás változásával a teljesítmény is változik

  1. A tetriszhatás

Hogyan szoktassuk agyunkat a lehetőségek megtalálására

  1. Felfelé esés

Hogyan építkezzünk a kudarcokból

  1. A Zorro-kör

Ha a fókuszunkat leszűkítjük kicsi, elérhető célokra, hatókörünk megnő

  1. A 20 másodperces szabály

Hogyan cseréljük leg rossz szokásainkat jó szokásokra a változással szembeni ellenállás csökkentése által

  1. Társas befektetés

A társas támogatás a legértékesebb erőforrásunk

A jó hír, hogy a boldogság tanulható! És nem igényel óriási erőfeszítést a tanulás és az alkalmazás, mégis hatalmas a változás, amit elérhetünk általa.

Tegyünk érte! Ez a könyv lehet az első legkisebb lépés.

Gillich-Csikós Andrea

business coach, érzelmi akadálymentesítő

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .