A szem, mint a stresszeink tükre

Névtelen {Szerzői jog által védett saját tartalom. Szerző: Gillich-Csikós Andrea}

A stressz fontos, jó dolog is lehet. Inspirálhat, jobb teljesítményre sarkallhat. Ugyanakkor a hosszú távú stressz energiarabló és megbetegíthet. Fizikai testüket terheli a baleset vagy a feszített munkatempó. Lelki eredetű megterhelés például a magunkkal szemben támasztott túl nagy elvárások, korlátozó hiedelmeink, ha túlzottan meg akarunk felelni családunknak, barátainknak.Első és legfontosabb, hogy azonosítsuk, mely életterületünket érinti leginkább a stressz, mi a kiváltó oka.

A stressz hatását az életünkre nagyon jól összefoglalja a Stressz:Egy gyilkos naplója című NatGeo dokumentumfilm.

Hogy mennyire vagyunk kitéve tartósan a stressznek, magunk is meggyőződhetünk, ha belenézünk a tükörbe.

A szemek állapota alapján a stressz három fokozata különíthető el.

Első fokozatú stressz esetén, a tekintet merev, a szem száraz, a bőrünk pedig fényes. Ez gyakran előfordulhat, például ha prezentálunk vagy nagyobb nyilvánosság előtt kell beszélnünk. Ilyenkor legjobb, ha iszunk egy pohár hideg vizet, lazítunk. Hatásos lehet ebben az esetben az „egy pillanat meditáció”.

Ha a stressz órákon át fennmarad, anélkül, hogy oldanánk, a testünkben kémiai változás jön létre. A szemizom összezsugorodik és felfelé mozgatja a szemgolyót. Amikor csak az egyik szemgolyó mozdul felfelé, akkor vagyunk másodfokú stresszállapotban.Ha ezt látjuk a tükörben, már érdemes komolyabban foglalkozni a stressz feloldásával, mert ebben az esetben csökken a mélység érzékelésünk és érhetnek kisebb balesetek.Segít a több víz és a meleg folyadék.

A harmadik fokozat-amikor mindkét szemfehérje kilátszik az írisz alatt-esetén hosszú ideje fennálló stresszről beszélünk, ami fizikai, érzelmi és mentális területeken jelentkező komoly problémára utal.

www.giilich-csikos.hu

 

Gillich-Csikós Andrea

business coach, érzelmi akadálymentesítő

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .